SztyuviDubidú

Mai utolsó pihenőnapom lévén úgy döntöttem, kicsit körbenézek a környéken. Már egy ideje szemezgetek az épületünktől mintegy másfél kilométerre levő kis parkkal és a mellette elnyúló tóval. Amikor először megláttam a Google Earth-ön (mert néha virtuális túrákat is teszek) nagyon örültem, mert láttam, hogy a parkban és a tó körül is futópálya húzódik. Felkaptam hát a futócipőmet, felsőmet és rövidnadrágomat, majd nekilódultam a másfél kilométeres távnak. Eleinte remek ötletnek tűnt, de a 39 fokos hőség a dubaji párás időben teljesen más, mint otthon. Itt még a szellő sem segít...ugyanis nincs...azaz rendkívül ritka...legalább annyira, mint a rövidnadrágos futólányok Dubaj külvárosi utcáin. Ezek után gondolhatjátok milyen nagy öröm, ha a szél akár pár másodpercre  is belekap a futólányok hajába. Mint amekkora öröm a Dubajt építő indiai és pakisztáni vendégmunkásoknak az utcán rövidnadrágos futólányt látni! :)

Gondolhatjátok, nem kevés barna szempár követte fáradságos utamat a parkig. Az Al Qusais Pond Park látványa felkeltette bennem a reményt, hogy itt biza jót fogok futni, talán árnyas részek és kutak is akadnak majd. Valóban, akadt is pár árnyékos rész, de vajmi kevés a futópálya mellett. Madarakból viszont akadt bőven, a helyi (szép tiszta nem-pesti) galambok és búbos bankák vígan ücsörögtek a tavat bekerítő korláton, és nagy ívben tojtak a futópályára. Igen, ez sajnos szó szerint értendő, de nincs mit tenni, a parkot karbantartani már nem az én dolgom. Láttam persze néhany erre szakosodott zöldruhást a parkban, de éppen az ebédszünetüket tölthették...vagy több órán át.      

Rávettem magam, hogy a pálmafák  árnyékából kierőszakolva magam lerójam tiszteletköröm a tó körül. Nem tűnt nagy kihívásnak, hisz több napja futom a napi 5 kilométereimet, mintegy visszazökkenésképp a nagy kövér nullák után...gondoltam mi ez nekem, legalább tesztelem kicsit a határaimat a tüdőmet is nyomó dubaji meleg párában. Futásnak persze enyhe nagyképűség lenne hívni azt amit előadtam, hisz kétszer is meg kellett állnom a melegben. Annyira mégsem szándékoztam tesztelni a határaimat, hisz az ott töltött idő alatt a zöldruhásokat leszámítva egy lelket sem láttam a parkban, rájuk pedig nem szeretyem volna hagyatkozni, ne adj isten bármi történik. Nem kis erőfeszítésembe telt beszívni a rámnehezedő forró párát, majd még melegebbet kipréselni a tüdőmből minden levegővétel után, pláne miután már a park felé vezető séta alatt rendesen leizzadtam. De sikerült, lefutottam amit eredetileg terveztem...bár a plusz merész terv az volt, hogy ha az egy kör megvan, futok még amíg bírom, de okosabbnak láttam hazafelé venni az irányt. Út közben lelkendeztem, mert a park csücskében megpillantottam egy csapot. Loholtam is oda, de ki kellett ábránduljak, egy csepp vizet sem sikerült kipréselnem belőle. Ugyanekkor az egyik zöldruhás lépett mellém a semmiből, és ajánlotta fel az egyik palackját. Vígan bevizeztem a tarkóm és a sörényem, majd szépen megköszöntem és visszaadtam a palackját. Így komfortérzetem "csúcsán" elértem a következő kis étteremhez, ahol a helyi férfiak vígan lakomáztak a kandurájuk (fehér, számunkra pizsamaszerű öltözetük) alatt, és meglepetten néztek fel a tányérjukbòl a kissé megfáradt futólány piros fejére. Újabb "tankolásom" után hazafelé indultam, a homokkal és építkezésekkel teli  utcákon, a mecsetek, helyi éttermek, útszéli kávézók, borbély üzletek, utcára tévedt pulykák, kóbormacskák és utamat kísérő barna szemek közt. Még nem jártam az épületünk ezen felén, jó kis túra volt, de pont elég is erre a napra. Rá is pihenek gyorsan, mert pár óra, és Pakisztán légkörét boldogítom majd többedmagammal.

Puszik

Nem rossz, nem rossz...

Bizony, szerintünk ugyan kicsit megkésve, de végre ma kijött a szeptemberi roszter...avagy hova is repít minket a kötelesség és kalandvágy. Gondoltam gyorsan össze is dobok egy kollázst a következő havi menüről. Bemelegítésnek mindjárt ott virít egy hosszú, többszektoros járat: Dubaj -Kuala Lumpur - Melbourne - Kuala Lumpur -Dubaj. Kezdésnek nem rossz! Azért sem, mert Kuala Lumpurban már jártam 2 hete, de mint tudjuk a jóból sosem elég. Ezt úgy tűnik a rosztergyárosok is megszimatolták, és kettővel megszorozva még egy Ausztrál ínyencséget is bedobtak a kettő közé. Örök hálám üldözze ezért őket!

A következő állomás egy olyan hely, ahová már jó ideje szeretnék eljutni. Persze, sok ilyen van, de ez a bakancslistám egészen elején szerepel. Van is egy barátom erről a helyről...igaz az évek alatt megkopott, én pedig felnőttem hozzá...de a gyerekkorom egy részét figyelemmel kísérte, az én barna, gombszemű, kissé szőrös ajándék Misa mackóm, egyenesen a kaviár és vodka nagyvárosából, a napfényes Moszkvából. Usánkát és tundrabugyit bekészíteni, Oroszország, jövök!!!

A következő nagy falat nem éppen a csillogásról és fényűzésről szól, de egy világutazónak ezt is látnia kell. A 15 millió főt számláló bangladesi főváros, Dhaka, ugyanis nem csak a világ egyik legnagyobb városa, de a mecsetek és a riksák túlnépesedett világvárosaként is ismert. Kíváncsian várom, hogy megtapasztaljam a dubaji kettősség után azt a nyüzsgő várost is.

Amikorra onnan hazaérek, úgy döntöttek a fejem fölött, hogy elballagtatnak. Bizony, végre letelik a féléves próbaidőm, és szerény csinnadratta közepette kezembe nyomják a "sztyuvi-diplomát" az Emirates Aviation University nagytermében. Ez azt is jelenti, hogy szabadidőmben már elhagyhatom az óriáshomokozót (Dubajt). Akár haza is látogathatnék, ám ez egyelőre pihenőpályás álom,  hiszen nincs 3-nál több összefüggő napom, és az vajmi kevés lenne egy fél éves beszámolóhoz, pláne hogy mindenkit jól össze-vissza ölelgethessek otthon. Lényeg a lényeg, még mindig várom, hogy adjanak legalább egy hét szabadságot.

Addig viszont a szusszanás és ballagás után visszatérek (immár harmadjára) Ausztráliába, és meglátogatom Sydney-t. Úgy tűnik szeretnek engem a kenguruk földjén, én pedig cseppet sem panaszkodom, mert biztos vagyok benne, hogy Brisbane után Melbourne és Sydney is csodás lesz. Mellesleg pótolnivalóm is van a "kis szigeten", hisz futócipővel még nem trappoltam ausztrál talajon. Bizony, 3 hónap kihagyás és null kilométer után újra nyúlcipőben tűnök fel a világ különböző pontjain. Ezek után merje nekem bárki állítani, hogy a futás unalmas! :)

Miután kifutottam magam a messzi Ausztráliában, már csak egy finomsággal kecsegtet a szeptember, mégpedig egy európai desztinációval. Már-már kezdtem azt gondolni, hogy a rosztergyárosok Manchesterbe akarnak költöztetni (3 hónap, 3 Manchester), mire felbukkant a roszterem végén a "világ műhelyeként" is emlegetett angol város, Birmingham.  Itt töltötte gyermekéveit a Gyűrűk ura írója, Tolkien, majd a város amúgy is rendkívül színes közösségét jó ideig tovább tarkította a más műfajban jeleskedő Ozzy Osbourne is. Ennél persze biztosan több rejlik Birminghamben, de azt az 1-napos villámlátogatásom után osztom meg veletek. Most pedig elköszönök, holnap ilyenkor már Lahore vár (egy gyors és remélhetőleg fájdalommentes pakisztáni turnarounddal (oda-vissza úttal), utána pedig körbenézek Jakarta "külvárosában", Tangerangban. És bizony jólnevelt "futólány" lévén oda is viszem a nyúlcipőimet ;)

Jó éjt!

Nezzetek el nekem, most ekezetek nelkul irok, csak mert igy telefonrol egyszerubb. A kis laptopom meg szervizben, de gondoltam addig sem hagylak Titeket szo nelkul...azaz sztorik nelkul. Ezzel egyidoben magamat is szorakoztatom, amig ma nem jon ki a kovetkezo havi roszterem, mert mar mindenki mas megkapta felettunk, kiveve minket, kis juniorokat.  Szinte mar tukon ulok, nagyon kivancsi vagyok merre repkedhetek! :)

A legutobbi utam Varsoba vezetett, es europai desztinacio leven nagyon vartam, igaz a legutobbi ottani elmenyem keseredes. Mivel akkor meg nem volt az Emiratesnek kozvetlen Bp-Dubaj jarata (oktober 27-tol lesz!), igy Varsoban szalltunk at. Az Emirates megszabja, hogy a feladott poggyaszunk 50kg lehet, minimalis elterest elneznek, de nem erdemes vele jatszani. A kezipoggyasznal is van limit, de azt nem szoktak nezni, a kutya sem nezi, legalabbis eddig minden ismerostol ezt hallottam. No de a kivetel erositi a szabalyt, az enyemet rogton lecsekkoltak, es persze tulsulyos volt. Mondtak, hogy szedjem kette, akkor atengednek. Szet is pakoltam az 1 poggyaszt 2 poggyassza....odakusztam a pulthoz, ahol kozoltek, hogy "ez igy nem lesz jo, hisz ez a ketto egyutt meg mindig ugyanannyi kilo". Jeeee, tenyleg? Na matekbol ennyire azert en is jo voltam, hogy ne legyen rejtely, hogy ha valamit ketteszedek, az osszeadva ugyanannyi kilo marad. Miert is lenne kevesebb? Ki kellett volna dobnom a felet? Mint kesobb kiderult, ez igy is volt, azt vartak hogy kiszanaljam a dolgaim nagy reszet. Na azt varhattak, mivel gondban lettem volna, hogy a laptopomat, fenykepezogepemet vagy egyeb szemelyes dolgomat dobjam ki, igy maradt a penzkidobas... A szo szoros ertelmeben. Igy Varsobol aznap kevesebb mosollyal, konnyebb penztarcaval, de a szemelyes dolgaimmal repulhettem tovabb a napfenyes Dubaj fele. Ezen emlekeket olelgetve indultam hat neki a varsoi utamnak, de a kellemes kis csapat akikkel a jaraton dolgoztam, mindezt feledtettek. Kezdve a (szo jo ertelmeben) nem normalis skot purser-rel (fonokasszonyunkkal), akinek a kacagasara a legelborultabb pillanatomban is jokedvre derulnek, es akkor a fanyar humorat mar nem is emlitem. Az eligazitas is jo hangulatban telt, hisz minden masodik mondatat egy vicc vagy szarkasztikus komment kovette. Igy indultunk neki a 6-oras utnak. A jarat konnyunek igerkezett, mint altalaban az europai jaratok. Kulturalt europai emberekkel, akikre nem kell leszallaskor rauvolteni, hogy ugyan uljon mar le es tekerje maga kore a biztonsagi ovet, mert par masodperc mulva landolunk. Vagy nem kell megmutatni nekik, hogy a mosdot nem a "veszkijarat" felirat alatt talaljak, sem pedig abban a kis faliszekrenyben, ahova a blezerunket  es kalapkankat akasztjuk. Es ez sajnos nem vicc. Sokan a 60×20 centis szekreny kisajtajat kezdik rangatni hogy "Toilet? Toilet?". Tajekoztatnek mindenkit, hogy ennel azert tagasabbak a gepen a mosdok :)

Szoval hogy visszaterjek a tortenetre...konnyu jaratra szamitottunk, es mar tervezgettuk, hogy ahogy megerkezunk megrohamozzuk a varost, majd este beulunk egy jol megerdemelt vacsorara. Ezzel nem is lett volna gond, ha minden a terv szerint halad, de az aznapi jaraton a kepzeletunket is felulmultak a korulmenyek. Az ut elejen mar fel-felalltak az utasok a helyukrol, es elkezdtek fel-ala jarkalni, a legujabb jogapoziciokat es indianszokelleseket is bemutattak nekunk, amig mi a kis kocsijainkat szereltuk fel. Mondanom sem kell, igy kisebb kihivast jelentett, mivel kerulgetni kellett az emberkeket. Majd kezdodott a reggeli szerviz. Nem csak nasival, komplett reggelivel es italokkal. Nem, nem teaval. Vodkaval, whiskeyvel, ginnel. Mert mi vagyunk az a legitarsasag, akik ezzel is kenyeztetik az utast. Ez igy rendjen is van, egeszen addig, amig a gep atalakul spontan barra vagy talponallova, mivel utasaink ugy gondoljak, hogy kijogaztak magukat, megreggeliztek, ittak, es most mennek szomszedolni...ezzel persze ujra a szivunkbe loptak magukat, mert a sorok kozt szinte lehetetlenseg volt atszambazni, hogy a dolgunkat vegezhessuk es lelekben keszuljunk az ebedszervizre. Bizony...ahogy eltakaritottuk a romokat a reggeli utan, jott az ebedszerviz. Videojatekba illo volt a jelenet...az elso szinten meg csak jogaztak es aerobicoztak ott, ahol mi keszitettuk a reggelijuket. A masodik szintre erve jott az etetes, vidam trecselo embereket kerulgetve, konyorogve, hogy uljenek le, mert nagyon szeretnenk mar kiszolgalni oket. A harmadik szint ujabb kihivassal kecsegtetett, a palya meg tobb emberrel telt meg, a cel elott pedig mar koordinacios problemakkal kuszkodo utasokat is kerulgethettunk. A gepen a jatek vege fele eluralkodott a bar-hangulat, igy az ebed utan alig vartuk hogy ujabb romokat takaritsunk es leszallhassunk vegre a varsoi Chopin repteren. Kuldetes teljesitve, a vidamabbnal vidamabb utasainkat szelnek eresztve kis tort hadunk beszallt a buszba es vagtatott a szalloda fele. Voltak bator jelentkezok, akikez utan varost nezni indultak, de mi (a tobbseg) inkabb a par oras regeneralodast valasztottuk. En annal is inkabb, mert az ut elott par oraval egy kedves katalan ismerosom, Cesc Manilabol Barcelona fele epp Dubajban szallt at, igy volt par orank osszefutni a dubaji ejszakaban. Persze itt kb hajnal 1kor megall az elet, igy az Irish village-ben elfogyasztott bambi utan letaxiztunk a szedito magas Burj Khalifahoz, es setaltunk egyet a hosegben, majd egy kiados Haagen-Dazs fagyival emeltuk a spontan vidam este hangulatat. Ezek utan erzekeny bucsut veve mindketten a repter fele vettuk az iranyt, o hazautazni, en dolgozni. Legkozelebb talan Barcelonaban talalkozunk! Ez par oran belul remelem ki is derul, mert mar ideje hogy kijojjon a kovetkezo havi beosztas! No de vissza Varsoba es a szallodai piheno utani esemenyekre!

Miutan magunkhoz tertunk, osszekaptuk magunkat (kapitany, masodpilota, fonokasszony, egyik kisfonokunk, egy kollega ur es en), es bevetettuk magunkat a varos forgatagaba. Eloszor persze feltankoltunk helyi izekbol, hisz a felhok feletti 6-oras videojatekban minden eleteronket elvesztve szornyen megeheztunk. Az etterem egy regi gyar teruleten volt, ifju kollega ur ajanlotta, hisz o mar jart itt. Nem csalodtunk. A latvanykonyha es a villamkezu szakacsok kaprazatosak voltak, nem beszelve az elenk talalt finomsagokrol. Feltankoltunk hat levesbol, husbol, zubrowkabol, es nekilodultunk a varosnak. Kicsiny turank vege fele rajottunk, hogy elszoktunk a jotol, a dubaji melegek utan az esti szelloben is vacogni kezdtunk. Varso gyonyoru volt, el tudtunk volna veszni meg a kis macskakoves utcakon, sikatorokon, olykor holland hangulatu kis tereken, es a tomott helyi ettermekkel kecsegteto setaloutcakon. Talaltunk tuzzsongloroket, szines-csikos trabantot, utcai koncertet hallgatunk, friss malnat vettunk egy utcai arus bacsikatol, fotozkodtunk, es tul jol ereztuk magunkat ahhoz, hogy hazamenjunk, de mivel a masnapi visszautra kellett a pihenes, raszantuk magunkat. Masnap reggel 7-kor megebredtem, es felkaptam a nyulcipot, mondvan egy kis futos varosnezes nem fog megartani. Meg is celoztam a "Lazsenki" parkot, ami a szallonktol karnyujtasnyira volt. Nem bantam meg, hetfo leven nem voltak tul sokan, es a hangulata felejthetetlen volt. A zold fuvon kacsak heveresztek, bator mokusok ugraltak elottem, es a park tele volt piros kinai lampasokkal. Mielott mentem, olvastam is rola, hogy evente megrendezik a kinai lampas fesztivalt, de munkanap leven mar  csak a latvany maradt, programok, arusok es zeneszek nelkul. Jo erzes volt a tekergo utakon vegigszaladni, a lampasok mellett kinai sarkanyt nezni, megcsodalni a Belvedere epuletet, es osszefutni a masodpilotaval. No igen, ez a resze a dolognak nem volt tervben. Jo futohoz hiven odaintettem a mellettem futo ismeretlen uriembernek (mint azt szokas), es haladtam tovabb. Majd par masodperc utan rajottem, hogy a napszemuveg alatt bizony a mi masodpilotank rejtozkodik, igy az 5km-es futas vegere tarsasagom is akadt. Visszaerve a szalloba maradt masfel oram az ebresztoig (ebreszto utan mindig pont 1 oraval indul a buszunk a repterre), de jo ido leven alvas helyett a gyors gyalog-varosnezest valasztottam. A kozeli Kultura es Tudomany Palotajara esett a valasztasom, mely szocialista-realista muremek Lengyelorszag legmagasabb epulete, a maga 230,68  meteres magassagaval. Miutan elkeszultek a kotelezo szelfik es turistafotok, betertem a kozeli boltba, feltankoltam malacbol, kenyerbol es egyeb fogam ala valo finomsagokbol, es loholtam vissza a szalloba. Fel oram meg maradt az ebresztoig, igy ledoltem es gondolatban keszultem a visszautra. A repterre erve a ket kezunket osszetettuk, amikor megtudtuk, hogy csak felig van tele a jarat, igy nyugodtabb utra szamitottunk hazafele menet. Azonban ismet tevednunk kellett. Szerencsenkre olasz pilotank (akivel Velencebe is repultem mar, rendkivul jofej ember) meg felszallas elott eszlelte, hogy valami nincs rendben a hidraulikaval. Igy miutan majd' egy orat vartunk a gepen, az utasokat leszallitottak, amig megoldast talalnak a problemara. A megoldas 5 orat varatott magara, mivel a meghibasodott alkatreszt kulfoldrol kellett berepiteni...5 oras varakozas utan visszaszaltak hat a kicsit sem lelkes utasok, es vegre utnak indulhattunk a 46 fokos Dubaj fele. Ertheto volt az utasok rosszkedve, hisz sokak igy lekestek a csatlakozo jaratukat, de ok legalabb aludhattak a gepen. Mi viszont este 10 helyett hajnal 3 utan hulla faradtan eroltettuk magunkra a hires Emirates bucsumosolyt, es koszontuk meg tisztelt utasainknak, hogy minket valasztottak. Nehanyan mormogtak az orruk alatt, hogy ezek utan nem fognak, es hogy miattunk kesik le a jaratukat. No de konyorgom, nem szemely szerint en ugraltam a hidraulikaert felelos alkatreszen, hogy az elromoljon es Varsoban ragadhassunk! Bar amig vartuk a gepen az uj alkatreszt, mar jatszottunk a gondolattal, hogy hatha Varsoban tolthetunk meg egy napot, de nem jott be amit kigondoltunk. Igy gourmand  etterem helyett maradt a repulogepi koszt, varosi setak helyett rohangalas a folyoson, kikapcsolodas helyett pedig a bar-hangulat, kisebb kiadasban. De mindezeket nem banom, lesz mit meselnem kesobb is, Nektek pedig olvasnotok...legalabb egy kis idore, amig nem teszek fel ujabb videot vagy kisnovellat. Most pedig keszulodok, mert szeretett szomszedasszonyaim egyikevel ma bebarangoljuk a helyi piacot, avagy a "souk"-ot.

Szep napot Nektek! Millio puszik!

Május közepén vége lett a március 16 óta tartó tréningnek. Nem mondom, hogy nem vártuk, de most, hogy elkezdtünk a szélrózsa minden irányába repkedni, visszasírjuk a vidám kis csapatunkat. Persze próbáljuk tartani a kapcsolatot, de nem könnyű, mert hol itt, hol ott vagyunk a világ különböző pontjain...és persze más és más beosztásban.

és leszálláskor. Igen, tudom..."Lyányom, Neked is nagyobb a szerencséd, mint az eszed" :)

Német "sofőrünk" beígérte, hogy Zürichben ott fog minket várni Heidi, aki mindenkit örömmel köszönt a hosszú út után. Előtte még bebiztosítottam magam, hogy ha ez az élmény elmaradna, ugyan, jódlizzon már nekünk egyet...mert hogy úgysem mer....hát mert :) fetrengtünk volna a nevetéstől az összekötő hídon, ha nem egyentuhában kellett volna éppen fenségesen vonulnunk :) A gépből kiérve vonattal mentünk a másik terminálig, ahol meglepve tapasztaltuk, hogy Heidi valóban létezik...a vonat egy földalatti járat volt, ahol is a hangszóróból áradó tehénbőgés és kolompolás közepette a falon megjelent egy kivetített Heidi, és bőszen integetett a kis zürichi viseletében. Mókamester pilótánk a kabin másikmvégéből kuncogva figyelte a reakciónkat, és kiült a NaUgyeÉnMegmondtam vigyor az arcára.

Minden szempontból kellemes odaútban volt részünk, mókás pilóta, kedves crew (avagy személyzet), udvarias és részben alvó utasok...és még be is segíthettünk, nem keveset a szervízbe...azaz kiszolgálásba és egyebekbe, ami a 2 próbarepülés után már bizony élesben megy...szóval jobb megtapasztalni és ellesni mindent amit az első 2 úton lehet.

Így is tettünk, végigdolgoztuk az oda-vissza utat Sara-val. Az egyik sorban arra lettem figyelmes, hogy nagyon néz 2 utas, és szemmel láthatóan rólam folyik a beszélgetés. Majd amikor odaértem hozzájuk a kis italos kocsimmal, meg is kérdezték, hogy honnan jöttem, mert ők bizony a kék szemem miatt gondoltak már németre, finnre, éstre, mindenre, de nem tudnak rájönni. Mondtam, hogy magyar vagyok, erre megjegyezték,hogy bizony szépek a magyar lányok...ezt hozzáteszem, én is így gondolom. Nem véletlen büszkélkedhetünk sok csinos, híres magyar modellel is...és ez csak bővülni fog...le a kalappal ;) Büszkeségtől dagad a mellem amikor rá gondolok! ;) No de vissza kedves utasainkra. Egyikőjük, a szószóló, igencsak emlékeztetett egy német műsorvezetőre, Thomas Gottschalkra...aki nem ismeri, keressen rá a google-on...biztos be fog ugrani az arca. Szóval főhősünk a 43B ülésen igencsak hajazott az imént említett híres úriemberre...csak 10 évvel fiatalabb kiadásban. De az is megeshet, hogy a vasaltabb, frissebb arcát vette fel aznap, és valóban ő volt...de ez már valószínűleg nem fog kiderülni :)

Szóval Thomas és Heidi után a kisbusz elvitte a crew-t a szállodába, ahol harci díszben álltunk a recepciónál, és megkaptuk egyenként a kulcsunkat a szobáinkhoz, valamint az ellátmányunkat, amit arra költhetünk ilyenkor,amire akarunk. Mi páran (a hatos kemémymag) elhatároztuk, hogy 2 óra csendespihenő után nyakunkba kapjuk a várost, és szabadjára engedjük svájci frank ellátmányunkat. Na ezzel egy kis problémám adódott...itt nem a szabadonengedésre gondolok...neeeem :) Hanem a csendespihenőre. Ez nekem már oviban sem ment. Amíg a többi gyerek vidáman, nyálcsorgatva aludt a kis kemping ágyán, addig én Zsuzsa óvónénit boldogítottam. Zürichben óvónéni és egyéb éber társaság híján felkaptam a nyúlcipőmet, és a "BIG around the world" feliratú pólómban nekivágtam felfedezni a hotel körüli futópályát. Bizony...nem bírtam magammal, amíg a többiek aludtak, én az aktív kikapcsolódás mellett döntöttem. Nem is bántam meg, mert mesés volt az egész. Egy kis ékszerdobozt véltem felfedezni Zürich "külsőn". A fű zöld volt, a levegő friss, a domborzat változatos, a tehénszag pedig...hmmm...autentikus :) De én mindnek nagyon örültem, ahogy átvágtattam a rég nem tapasztalt élményeken. Itt Dubajban javarészt homokot lát az ember, szauna hőmérsékletű levegőt szív, a mezők és erdők (no meg a tehenek) friss illata helyett itt indiai fűszer illata és homokvihar urallja a levegőt. Próbáltam hát kiélvezni Zürich külvárosi báját, na meg ledolgozni a repülőgépes kaját, amire pár perce van az ember lyányának, hogy 2 szervíz közt magágoz vegyen pár instant kalóriát.

ban feltankoltunk disznóból és egyéb levek". Fáradtan, de elégedetten stünk be a hotel ajtaján.

Másnap a kapitánnyal és a Purser-rel ( a crew főnöke) sikerült elköltenem szerény kontinentális reggelimet. Két óra diskurálás és hahota után már jóllakott ovisként pattintottam magamra az egyenruhámat, és készültem a visszaútra. A hotel lobbijában elegánsan gyülekeztünk, majd felszálltunk a shuttle buszra, vissza a reptérre, bevonultunk a gépbe, majd szervíz szervíz hátán, és estére már Dubajban voltunk. A gépből kilépve már csukott szemmel is tudtam volna, hogy hova érkeztünk, a pára és meleg kombinációja megtermett szumós finomságával csapott le ránk, azaz brutális és kíméletlen volt. De kezdek hozzászokni, főként, hogy itt 2 évszakból áll az év. Nyárból, és k melegből. És még csak a nyárnál tarrunk...

Megyek, mert ma Kuwait hív. De csak villámlátogatásra...holnap Maldív szigetek, a májust pedig Düddeldorfban búcsúztatom majd...

Legyetek jók, küldjetek néha egy kis esőt (ne olyat, mint legutóbb, kb fél percig esett, és 10 másodperc alatt felszáradt)...

Millió puszik!!!!

BIG

Sok víz lefolyt a Dunán, mióta legutóbb írtam...titkon haza is lesnék megnézni, hogy mennyi...és történt pár dolog azóta is. Persze nem lett sokkal változatosabb az életem, mivel a hétköznapok ismételten tanulással, tréninggel és vizsgákkal teltek. Viszont megérkezett hozzánk EN is a múlt héten, akitől életmentő, eredeti csomagolású, iiiigazi piros pöttyösöket kaptunk! Ha már disznóvágás nincs errefelé, és a lúd is csak otthon kövér, legalább egy kis pöttyös hazai adassék meg a pálmafánk alá! :)

Be kell lássuk, hiányzik a magyar koszt. Amikor NB és EN, no meg jómagam, letelepedtünk a tőlem 2 sarokra lévő cukrászda légkondicionált termében (ahol mellesleg húsvéti csokitojás is volt húsvét tájt), az otthoni kosztot kezdtük el emlegetni. Jöttek a paprikás csirkék, füstölt sonkák, töltött káposzták és abádszalonnák...most is csorog a nyálam, ha rágondolok :)

A nagy nyálcsorgatások közepette persze elkezdtem belakni kicsiny indiai-lakta városrészemet is. Már nem csak a szobám otthonos a helyi IKEA-nak, és persze rendkívül jó ízlésemnek köszönhetően :D ... a környéken is egyre otthonosabban mozgok, és kiadósabbnál kiadósabb túrákkal lepem meg magam a már 36-fokos szabadnapjaimon. Többek közt így bukkantam rá a helyi Auchan és kínai piac ötvözetére is, ami mintegy 2 metromegállóra van tőlem, és szinte mindent lehet kapni, a plüssmacskától a turmixgépen át az Emirates mezig. Mert Emirates mez persze mindenhol kapható, még a "souk"-ban is. Be is vásároltam gyorsan, pár élelmiszert, a szükséges csokikat (más néven: tréning-alapkellék), és egy vasalót is. Azt mondjuk nem értettem, hogy az egyik kiállított darab leírásánál a teljesítmény mellé hogy került a "Hungary" szó, de igencsak megörültem neki. Bár ezzel is bizonyították, hogy mint itt sokan mások, ők sem tudják kicsiny országunkat hová tenni...így gondolták berakják egy Tefal vasaló alá :)

A bolt túrámat követő napon fogtuk magunkat (ismét a kis magyar triumvirátus), és megszálltuk a mindhármunkhoz közel (és egyben legközelebb) lévő tengerpartot. Hallottunk már jót is, rosszat is róla, de gondoltunk adunk neki egy esélyt, és leteszteljük. Az élmény nem maradt el! :) Sokan mondták, hogy tele van kukkolókkal (a helyi erők a strandokra járnak gyönyörködni a sok helyi csador látványa után), de mi ezt nemigen tapasztaltuk. Helyi pávák (ismertebb nevükön a part kigyúrt vadászai) azért itt is akadtak, de ezeket a díszpéldányokat otthon is megleli az ember lyánya. Járják a strandot fel-alá, hol kisebb, hol nagyobb farkasfalkákba verődve, és Victoria's Secret modellek módjára illegetik magukat a turiszt lányzóknak. Mondanom sem kell, minket az efféle ringó csípők és szőrös mellkasok hidegen hagytak :) Annál inkább megragadott minket az Al Mamzar beach különleges bája. A nagykapun belépve a főépületbe értünk, ahol gyerek körhinta, billiárdasztal, popcorn automata és különböző pénznyelők várták a lelkes vendégeket, akik akkortájt még javában máshol lehettek, mert a kis épület pangott. Innen szabadulva zöld füves, parkos területre érkeztünk, ahol a fák alatt grillalkalmatosságok lapultak. A grillrács felett a helyi vallás és kultúra jelenlétére emlékeztetett egy piros betűs kistábla, miszerint disznót tilos főzni-sütni-grillezni a szabadtéri konyhában. Meg is beszéltük, hogy sajnos disznó nélkül ugyan, de visszatérünk még ide.

Végigsétáltunk a kikövezett, kanyargós ösvényeken az árnyékot adó fák alatt, és levetettük magunkat a homokos strandra. A víz kellemes volt, de közel sem hideg. A part barátságos, nem túl zsúfolt, és nemzetközi. Volt ott indiai, egyiptomi, helyi erő, de néhány fehér bőrű orosz, angol, és persze mi...a már félbarnára pirult Emirates lányok :) A nap nagy részét a parton töltöttük, egészen naplementéig. Jó magyar szokás szerint vittük a kis elemózsiánkat, arab és indiai péksütiket, és amíg a nap sugarai símogattak, mi a bendőnket is ápoltuk.

Sokszor hallani, olvasni, hogy arab vizeken nem meglepő, ha medúzával találkozik az ember. Eleinte még a fejemben volt, amikor legutóbb is a tengerparton voltunk, de itt teljesen elfeledkeztem róla. Addig-addig álldogálltunk NB-vel csípőretett kézzel a vízben (mint otthon a retro-fecskében divatoló Margit-szigeti bácsikák), amíg ki nem kerekedett a szemünk, és megpillantottuk magunk mellett az első példányt. Mint később kiderült (de azt nem vártuk meg, riadt arccal kisprinteltünk a vízből) nem volt sem mérgező, sem élő a mi medúzánk. A mérgező medúzáknak ugyanis kis nyúlványaik is vannak, a miénk szerencsére nem volt ennyire felvágós.  Ezt követően még sok szilikon-implantátumnak kinéző kismedúzát sodort ki a víz, amikről megtudtuk, hogy teljesen ártalmatlanok, és hogy nem bírják már ezt a vízhőmérsékletet. Meg is fogtuk egyiket-másikat, csak úgy az érzés és újdonság kedvéért. Mondanom sem kell, felejthetetlen élmény volt...és persze nyálkásan bizarr...Ezek után kellett egy kis idő, mire leülepedett az élmény, de mire ez megtörtént, már rég egy szintén a szállásainkhoz közeli marokkói étteremben raláltuk magunkat, ahol az estét ízletes lencselevessel és csirkevacsorával koronáztuk meg. A rizs amit hoztak hozzá, mennyei volt! Biztos járunk még arrafelé, és akkor bővebb beszámolót tartok. Most viszont elköszönök, mert bár lenne még mit mesélnem, holnap ismét korán (5-kor) kelek, és már 11 óra van.

Szép estét!!! Pihenjetek helyettem is, no meg éljen május 1! ... mivel itt érdeklődés hiányában az is elmarad...

Puszik ;)

Ui: még 2 hét van a tréningből...aztán határ a csillagos ég!!! :)