Ismét jelentkezem, nem kis kihagyással...ne haragudjatok a hosszú szünidőért...
Két hete elkezdtem írni a düsseldorfi beszámolómat, de úgy tűnik a rendszernek nem tetszett, pedig másodjára írtam meg, és így is bemondta az unalmast, a szöveg mentetlenül eltűnt, mint szürke szamár a ködben...kis kihagyás után tehát próbálom haragomat és sértődöttségemet félretenni, és adni még egy esélyt a bejegyzésnek, azaz az oldalnak...remélem most nem vész kárba a sok felszínre törő élmény és gondolat :)
Történt tehát júliusban, hogy a rosteremben (azaz havi beosztásomban) megjelent a DUS kód, avagy Düsseldorf.
Utazás előtt mindig megnézem a portálon a hasznos infókat, amiket tapasztalt, a desztinációt már megjárt kedves kollégák írnak. Van aki a szállóról ír, van aki a városba jutásról, van aki panaszkodik a szállodai személyzetre, esetleg dícséri a kosztot, vagy tanácsot ad a nevezetességekkel kapcsolatban. Nos a portálon aznap kiszúrtam egy érdekességet; a crew (azaz mi) a reptérről munkánk végeztével a szállóig gyalog jutunk el. Ez azért is volt szokatlan, mert általában elegánsan kivonulunk a reptérről, fáradt testünket felvonszoljuk a buszra, ami elvisz minket a hotelig. Lelki szemeim előtt már ott lebegett a nem mindennapi jelenet...kilépünk a fotocellás kapun, villog pár kíváncsi kamera, mögöttük a lelkes amatőr paparazzikat vonzza a nem sűrűn látott piros kis sapkánk, és az egész fenséges megjelenésünk, ahogy libasorban vonulunk :) Ezzel nincs is gond, amíg a reptéren belül közlekedünk. Az örömünk persze akkor lesz teljes, amikor kitesszük a lábunkat a reptérről... a kis piros kalapon csimpaszkodó fehér sálacskánkat úgy felkapja a szél, hogy az ijedt kígyóként tekeredik a fejünk köré. A kisbőröndünk vígan vágtat utánunk két keréken. A piros logozott bőrtáskánk kacéran ugrál fel-alá a vállunkon, a másik kezünkben pedig a bőröndünk ficánkol. Néha nem könnyű mosolyt erőltetni a piros rúzs mögé bújtatott ajkunkra, de Emirates lányok lévén (és fiúk ... persze ők rúzs nélkül) tartjuk az uniformishoz illő sztenderdet. Nem, valóban nem egyszerű, de a munka velejáróira gondolva számomra mindezen "nehézség" eltörpül. :)
Megérkezünk hát, kilépünk a reptérről, bőröndünk hűséges kiskutyaként lohol utánunk, ahogy átérünk a szállóba. A recepcióhoz érve csillagközi egyenruhába öltözött ifjak jelennek meg oldalunkon, és közös fotóért könyörögnek. A jelenet nem mindennapi, általában mi vagyunk a középpontban, de a düsseldorfi szállodában épp akkor tartott science-fiction találkozó résztvevőivel szinte egybeolvadunk. A jelenlétünk nem kavar sok vizet, uniformisunk eltörpül a sok superman, macskanő, transformer, avatar és egyéb furcsaságok közt. A tömegből néha ki-kivillan Csubakka, Amidala hercegnő, egy-egy kékre festett harcosnő, vagy Alien-nek öltözött elhivatott sci-fi rajongó. Ennek tudatában 5-en elhatároztuk, hogy magunk mögött hagyjuk a hotel nyüzsgő légkörét, és miután átöltöztünk, felfedezzük Düsseldorfot. Találka egy óra múlva a lobbyban. Gyors zuhany és a piros rúzs lemosása után a recepciónál vártam a többiekre a megbeszéltek szerint, és néztem az előttem vonuló sci-fi karaktereket. Arra gondoltam, hogy valószínű 50-évesen nem venne rá senki emberfia, hogy óriási szőrös kutyának öltözve mászkáljak fel-alá egy 5-csillagos szálloda halljában. Vagy hogy sárga fémszerkezetnek öltözve cipeljem a pár hónapos kisfiamat a jelmez részeként, miközben az apukája zöld maszkban,fehér köntösben lépkedjen utánam...no de ízlések és pofonok. Eddig jutottam az elmefuttatásomban, amikor is a goffris stand elterelte figyelmem a furcsa látványosságoktól. Bizony...Döncink igencsak megéhezett a sok munka után, és goffrira vágyott. Egy bökkenő akadt csak...a goffri kifejezetten a sci-fi résztvevőknek készült, sci-fi jeggyel, sci-fi jelmezben volt csak átvehető. No de itt jött jól a híres Emirates mosoly, ötvözve a szomorú "Csizmás"-nézéssel (ártatlan gombszemű csizmás cica a Shrekből)...a pulthoz sétálva felvettem az éhes "crew" maszkot, és láss csodát, megkönyörültek rajtam...életem második legjobb goffriját sikerült egy percen belül eltűntetnem. Mert lássuk be, a brüsszeli Belgauffra epres csokiöntetes tejszínhabos műremekét semmiképp nem űberelheti egy német hotel sci-fi goffri standja :)
A sok nézelődéssel és a goffrievéssel majd' egy óra eltelt. Persze a crew másik 4 tagja még sehol...úgy döntöttem, várok még fél órát, a szállodai cirkusz látványossága amúgyis lekötötte a figyelmem. Azonban az időm véges volt, így fél óra múlva búcsút intettem Csubakkának és vagy négy Yodának, és elindultam felfedezni Düsseldorfot. A crew szokásához híven bealudt, így magam voltam. Erre gyakran jó esély van. Míg a munkában nem késhetünk, úgy a szabadidőben sokan pontatlanok, vagy elfelejtenek megjelenni. De nem gond, így az ember a maga ura, azt néz meg amit akar, ott áll meg ahol szeretne, és nem szól bele senki, legfeljebb az idő, ami ugye sajnos véges.
A vonatról leszállva besétáltam a Kö-nek becézett Königsalle nevű bevásárlóutcára, vizslattam a helyieket, betévedtem pár boltba, kiérve a forgatagból átsétáltam az óvárosba. Remek időt fogtam ki, a nap hét ágra sütött. Na nem úgy, mint Dubajban, ahol a párától még a Burj Khalifa sem látszik néha. A kellemes nyári melegre gondolok, ahol néha a levegő is mozdul, és nem érzi magát sivatagi szaunában az ember. Leértem hát a Rajna-partra, ahol javában zajlott az élet. Idősek, fiatalok, helyiek, külföldiek a parti vendéglátó egységekben tömörültek, ahonnan hol német autentikus zene hallatszott, hol a foci VB-t nézők öröme vagy bánata egy-egy gól után, hol pedig az estére hangoló diszkózene. Mindez pár méteren belül. A parton nyitott éttermek sorakoztak, egyik hangulatosabb, mint a másik...és persze mind dugig. De az éhes gyomromnak most sem parancsolhattam megálljt, hiszen schnitzel és helyi sör nélkül mégsem távozhattam. Levadásztam hát egy fapados kisasztalt magamnak egy szimpatikus kiülős részen, és berendeltem a hksszú séta után megérdemelt elemózsiámat. Na nem a düsseldorfira gondolok, hanem a repülőn Dubaj és Düsseldorf közt megtett kilométerekre. Ahogy megérkezett a várva-várt habos folyékony kenyerem (alias "söröcske"), már meg is érkezett az első lelkes ifjú, keresztbe álló szemekkel és enyhe alkoholszaggal...mivel nem vélte felfedezni a mélyen rejtett érdeklődésemet, így hamar feladta és odébbállt. Azaz odébbült az asztalomtól. Kis idő múlva meg is érkezett a friss schniztelem, a tányér másik végén Sasha-val, a szerb felszolgálóval. Este 7 óra volt. Sasha látta az enyhén bódult mohikán próbálkozását, és megnyugtatott, hogy mostantól ő lesz a védőangyalom, és vigyáz rám. Fel is ajánlotta, hogy körbevezet Düsseldorfon, ahogy letette a lantot. Ezzel egy gond volt csak, hogy este 10-kor végzett, addig pedig nem ültem a söreim és schnitzelem felett, bármennyire kecsegtető ajánlat is volt. Így hát megköszöntem a társaságát (szóval tartott amíg ott voltam), és az útitanácsait, majd elindultam vissza a szálló felé. Szerencsémre egy másik európai kiscsapat keresztezte útjaim, akikkel újabb helyi "sörömökben" osztozhattunk, majd rövidke éjszakai düsseldorfi városnéző romantikázás után felültem a vonatra és a hotel felé zötykölődtem.
Nem is bántam, hogy a nyüzsgő óvárosi utcákat egyedül róhattam. Részese lehettem Düsseldorf lüktetésének, ha csak egy napra is. Bizony, nekünk ez jut, és eszeveszettül élvezem. Schnitzel Düsseldorfban, sör a volt osztálytársakkal Manchesterben, reggeli egy volt gimistárssal Aucklandben. A sok repülőn lejárt kilométer és néha nehézkes utasok miatti frusztráció így könnyen felejthető...jó döntés volt...életem egyik legjobbja :)
Másnap reggel a hotelben megtömtem a hasam indulás előtt...sajnos ismét nem a saját crew-val, hanem az Abu Dhabiból aznap reggel érkező "konkurencia stewardjai és stewardessei társaságában. Velük beszereztük az Emirátusokban élők alapszuvenírjeit...malackát (különböző formában és összetételben), és jókedvre derítő nedűket, fotózkodtunk a sci-fi hősökkel, majd érzékeny búcsút intettünk egymásnak.
Most pedig búcsút intek Nektek is, nemsoká új távoli desztináció várja, hogy felfedezzem ;)
Millió puszi! Jó reggelt Nektek, jó éjt nekem!
