Kicsit zsörtölôdtem, amikor megláttam a decemberi roszteremben a többszektoros Szingapur-Brisbane-Szingapur utat, ami átnyúlik a 2015-ös évbe. Ezek szerint nem Dubajban ünneplem a szilvesztert a kis magyar keménymaggal. Sajnáltam is valahol, mert sosem vágytam nagy felhajtásra, se szilveszterkor, se más ünnepekkor, és már november elejèn remènykedtem, hogy valamelyikünk tetôtèri medencèjèben bontunk majd pezsgôt ès búcsúztatjuk szolídan az óèvet....de egyben örültem is, mert így újra láthatom D-t ès Z-t Szingapúrban, akiket mèg itthonról ismerek. És mindemellett mindkèt desztinációt a kedvenceim toplistáján tartom számon. Megnéztem hát az út pontos beosztását, és láttam, hogy amikor èjfèlt üt az óra, én javában nasit és italt fogok osztani a sötèt kabinban a kedves utasoknak, akik Szingapúr felôl Ausztráliába tartanak velünk. Meglepô módon sokan utaztak aznap este, teltházunk volt, pedig ki gondolta volna....èn nem...
Az éjfél így Ausztrália fölött ért. Még egy óránk volt leszállásig, amikor a kapitány boldog új évet kívánt. Nem mondom, hogy nem érzékenyültem el egy pillanatra, hiszen kis hazámtól és a szeretteimtôl igencsak távol voltam, konkrètan a földgolyó másik oldalán. De nem volt mit tenni, ez is a csomag része, ezt választottam, így viselem és szeretem. Ennek tudatában osztottam tovább a kis szendvicskèket, miközben ráerôltettem az Emirates mosolyt a fejemre, és vígan búékoltam. Mikor végeztünk, az elsô osztályra mentünk, hogy picit magunk közt is ünnepeljünk. Pár perc alatt megittuk a virgin pezsgônket, megettük a kikészített finomságokat, majd mentünk vissza, hogy rendberakjuk a kabint, magunkat, és az utasokat, és földet érhessünk végre.
Amikor leszálltunk és beültünk a buszba, már nèhányunk kezében virított egy-egy, a duty free polcairól lekapott random nedû...és bár a purser (aki mindünk "sztyuvi-fônöke" a gépen) tevehajcsár módjára terelt minket a kijárat felé, hogy siessünk, mi páran mégis odaférkôztünk a már zàró boltok kasszájához, valamint az éjfél utáni hangulatfokozóink kulcsához. Ugyanis Ausztráliában nem olyan egyszerû effèle nedûkhöz jutni, fôleg ha kèsôn èrkezik az ember. Sok esetben a szórakozóhelyeken már hajnal 1-kor nem engedik be a táncoslábú jónépet, mert ha mégis, a helyet nem kis mennyiségû ausztrál zöldhasùra büntetik. Ugyanez vonatkozik arra is, aki egyszer elhagyta a bárt és kitette a lábát az utcára. Annak 1 után (néhány városban 3 után) nincs visszaút...csak fel is út, le is út...a szó szoros értelmében. Pláne, hogy Brisbane utcái igencsak dimbes-dombosok.
Fentiek tudatában mi lelemènyesek bebiztosítottuk magunkat. A szállóba hajnal 2 kôrül értünk, ahol a recepción a kulcsaink mellé 1-1 pohár pezsgôt is kaptunk; ez megadta a kellô löketet az estéhez azoknak is, akik a buszban már elpilledni kèszültek. A terv az volt, hogy a lobbyban találkozunk fèl óra múlva, nyakunkba kapjuk a várost, de legalábbis azt a 3 utcát, ami a szórakozóhelytôl választ el minket, ès kultùráltan kitomboljuk magunkat a 8-órás út után. Meglepô módon a csapat 90%-ban jelen volt, leszámítva egy már arcberendezésre sem túl szimpatikus lányt az elsô osztályról, és a szingapúri származású jófej kapitányt. Utóbbi rohant a helyi rokonaihoz, hogy velük ünnepelhessen. Elôbbi pedig a kutyát sem érdekelte, mert nem csak az adottságai, de a folyamatos rosszmájú beszólásai is szèpen lassan elmarták mellôle a mèg potenciális egyedeket, akik szóba álltak volna vele. Így tizenvalahányan nem is törôdtünk vele, amikor a lobbyban nem jelent meg. Azzal viszont annál inkább, hogy hova menjünk kultùráltan zûlleni. A hotel bárja egy italra beengedte mèg vidám, de fáradtságtól tört kis hadunkat, majd bezárt. Magunkra maradtunk a lobbyban, a kèt szerencsès recepciós társaságában, akik aznap este dolgozhattak. Ôk javasolták, hogy jobb ha a szállóban maradunk ünnepelni, mert nem lesz hely ahová beengednek minket. Na nem azért, mert olyan szörnyen néztünk volna ki a hosszú út után :) Hanem a fent leírt helyi szabályok miatt. Éppen ezèrt ùgy döntöttünk, hogy az elsôtiszt szobájában bontogatjuk majd sorra a duty free-ben levadászott pezsgôket. Szerencsènkre ô is erôsen támogatta ezt a tervûnket, így ahányan voltunk, becsôdültünk az ô jóval nagyobb felsôbb emeleti szobájába, ès kezdôdött a nemzetközi mòka-kacagàs. Volt köztünk filippínó, egyiptomi, libanoni, horvát, nèmet, indiai, fehèrorosz, francia, dán, èn pedig kis hazánkat kèpviseltem. A libanoni lánynak aznap volt a születèsnapja, így duplán ünnepeltünk, rendeltünk sült krumplit, tintahalat ès egyèb finomságokat, hogy kihúzzuk a reggeliig. Legalábbis a terv ez volt. Már az ètterem ajtajánál álltunk reggel 6-kor,amikor páran úgy döntöttünk, hogy mègis a pihe-puha ágyikót választjuk a visszafogott mulatás után, ès búcsút intettünk a többieknek.
Ahogy beestem az ágyba, el is aludtam; talán nem is csoda, mert már több, mint egy napja talpon voltunk, ès szeltük az idôzónákat. A kutya sem gondolta volna, hogy ennyire kikèszíti az embert a zónák közti utazgatás, hiába alszik 8-órákat, a szervezet megèrzi. És ha már az idôzónákról beszèlünk....mire èn a föld távoli csücskében már javában kimulattam magam és kellôképpen elbúcsúztattam az óévet, addig otthon még 3 óra volt vissza belôle. Így esett tehát, hogy a szilvesztert kellemesen átaludtam...ha az otthonit vesszük alapul. Volt már ilyen, és tán lesz is még, de ilyen jól összerakott csapat aligha. Meg is beszéltük már akkor, hogy a 6-napos út után összegyûlünk egyikünk helyén, és jól megünnepeljük ezt a tényt is.
Mikor dél körül kipattant a szemem, úgy döntöttem lecammogok a lobbyba, és az ott lopott net segítségével (a szobákban nem volt) az éteren keresztül is búèkolok csöppet. Ekkor érkezett G, a fehéroroszországi srác is. Látta, hogy futócipôben és teljes szettben pávázok a lenti kanapén, és kérte, hogy várjam meg, ô is csatlakozna. Általában szeretek egyedül izzadni, ha már futásról van szó, ne lássa senki a rákvörös fejemet és fülelje ahogy lihegek mellette...de G-vel meglepô módon nagyon ösztökélô és kellemes volt a futás, az új év elsô futása. Átfutottunk a szállótól a hídon át a nagy színes Brisbane feliratig, elfutottunk az óriáskerék mellett le a partra, a promenádon kerülgettük a napsütésben a pihent arcú tömeget, a futást pedig G néhány guggolással és fekvôtámasszal is megspékelte. Mikor végeztünk, csobbantunk egyet a folyó mellett a mesterséges strandon, a 30 fokban. Ahogy ott beszélgettünk, sütött ránk a nap, ültünk a homokos parton hûsítô limonádéval a kezünkben, meg kellett állapítsuk, mennyire szerencsések is vagyunk. Nekünk a karácsony és a szilveszter általában dideregve telik, most pedig az ausztrálok nyàri vendégszeretetét élvezhetjük. Még pár óráig legalább, aztán irány a szintén napsütötte Szingapúr és a Universal Studios.
Mire odaértünk másnap reggelre, már nagyon kimerültek voltunk, de az 5-fôs keménymag (azaz mi) még állta a sarat. K a német lany, C a libanoni születésnaposunk, D a horvát sfs (kisfônök), M a dán elsôtiszt, és jómagam elindultunk Sentosa island felé, hogy a világ 3 Universal Studio-ja közül az egyiket megtekintsük. Fáradt zombiként vetettük be magunkat a forgatagba, ahol Mickey egér, Gru, a Mùmia, Titanic, és egyéb látványosságok vártak minket. Ùgy döntöttünk felrázzuk magunkat kicsit, és megrohamoztuk a leggyomorforgatóbbnak kinézô ôrült hullámvasutat, de K szerencséjére, aki nem rajongott ezert az ötletünkért, a hullámvasút éppen nem üzemelt. Elindultunk hát újabb kalandok nyomába, ès találtunk is egy, a mi otthoni volt szellemvasutunkhoz hasonlót az egyiptomi részen. Na annál modernebb és gyorsabb is volt persze, de nem múlta felül az elsô körben kiszemelt hullámvasutunkat. Pár látványosság, borvirágos orrú tèlapó, Gru-shop és buborék-hó után megrohamoztuk az éttermet, hiszen már kopogott a szemünk mikor a szállóba értünk is. Ennek az lett az eredménye, hogy a fiúk, M és D már csak a megvetett szingapúri ágyukra vágytak, így el is indultak haza. Mi még végigjártunk ezt azt, de egy óra múlva mi is követtük a szeniorok példáját, és visszaindultunk.
Terv szerint D-èkkel kellett volna találkozzak, (mint ahogy azt tettem mielôtt Brisbane-be repültem volna) de elhagyott minden erôm és álomra hajtottam a fejem. Mire felébredtem, este lett, én pedig majd meghaltam az éhségtôl. A dán elsôtiszt pont ekkor küldte át az általa kattintgatott fotókat a kis csoportunkba, így láttam ô sem tud magával mit kezdeni. Túlpihenten lemásztunk hát a szálló alatti ètterembe, amire D-ék szoktattak rá, (örök hálám ezért Nektek!!!), és ahol èletem egyik legjobb dim sum-ját ettem, és fogom is a jövôben, ha kapok még szingapúri járatot. :) Miután teletömtük a bendônket, átugrottunk a Chijmes-ba, ahol virgin koktéloztunk egyet (hisz pár óra múlva irány a munka, így bármi alkoholos ital kizárt) és megtárgyaltuk a világ folyását. Ezután visszaballagtunk a szállóba, aludtunk pár órát, majd útnak indultunk Dubaj felè.
A központban nagy ölelkezések közepette váltunk el, és megfogadtuk, hogy tartjuk a kapcsolatot. Ez nálunk sztyuviknál elèg ritka, mivel nagyon nehéz összeegyeztetni a roszterünket, hogy mindünk földön legyen éppen, de C már másnap összerántotta a csapatot egy kis libanoni barbecue-ra, mi pedig 3masban beültünk egy bambira J-vel az ausztrál lánnyal, és N-nel az egyiptomi sráccal. G-vel pedig, mint utólag kiderült, egy épületben lakunk, így futótesókká is váltunk, a minap pedig nyakunkba kaptuk a Mamzar beach rekortán futópályáját. Így telt hát az èn szilveszterem, tôletek távol ugyan, de vidáman, az elvárásokat felülmúlva, tán új barátságokkal.
